Évente átlagosan 6-8000 jegyzői birtokvédelmi eljárás indul szerte az országban, ez önmagában pusztán egy adat, de akkor lesz elég impozáns, ha tudjuk, hogy összességében dologi jogi per is hasonló számban, 7-8000 indul évente a bíróságokon (ebből pedig átlagosan 2000 a birtokvédelmi per). Hatalmas munkát végeznek tehát a jegyzők, amikor elsősorban szomszédok illetve egyéb konfliktusba került felek között próbálnak igazságot tenni.
A jegyzői birtokvédelmi eljárások nagy részében valamilyen állattartással járó zavaró hatás a probléma alapja, és a kérelmeket azért adják be a panaszosok, mert amellett, hogy szeretnék elérni az állattartással együtt járó szaghatás, zajhatás, megnövekedett forgalom (például egy haszonállat-telep ellátása kapcsán vagy állatvédő szervezet menhelye körül az önkéntesek által okozott forgalomnövekedés kapcsán, vagy pl. egy külterületen megnyitott szafari által okozott forgalomnövekedés és parkolási gondok kapcsán stb.) megszüntetését, magának az állattartásnak a jövőre nézve való eltiltását is szeretnék belefoglaltatni a döntésbe. Tipikus problémaleírás az „állandóan ugat a kutya”, „kukorékol a szomszéd kakasa kora reggel”, „büdösek a tyúkok az udvaron” illetve a „nyugodt, csendes környék voltunk, amíg meg nem jelent x. létesítmény vagy y. állattartó hely a településen”.
Aki foglalkozott már valaha birtokvédelemmel tudja, hogy legalább annyira kellenek hozzá pszichológiai ismeretek is mint jogiak, és aki éveken át próbál segíteni ilyen konfliktusok megoldásában (akár jegyzőként, akár bármelyik fél jogi képviselőjeként, akár bíróként) biztos, hogy életében egyszer találkozott már a paranioa egyik formájával, melyet a szakirodalom kverulátoros (perlekedési) tébolynak nevez. Az ilyen ember perben-haragban áll az egész világgal, vélt vagy valós igaza kedvéért a legvégsőkig elmegy, beadványokkal bombázza a hatóságokat, bíróságokat, neki nem tetsző döntés esetén a legvégső jogorvoslati fórumig (és tovább is) elmegy, amennyiben számára kedvezőtlen döntést hoznak úgy rögtön a döntéshozót is feljelenti különböző fórumokon, panaszt tesz ellene felettesénél.
Rettentő módon meg tudják keseríteni a perlekedési tébolyban szenvedők a lakókörnyezetük életét, ellenségeskedéseikkel, vádaskodásaikkal, gyanúsítgatásaikkal állandó konfliktushelyzetet teremtenek maguk körül és rengeteg fontos kapacitást lefoglalnak a hatóságok, bíróságok, rendőrség munkájából, amely miatt érthető módon a valódi, indokolt problémák orvoslására így kevesebb jut.
Életvitelük egy idő után alkalmazkodik ahhoz, hogy időt, energiát nem kímélve menedzselni tudják az általuk indított eljárásokat, munkájukat-családjukat elhanyagolják. Az első intő jel az lehet, amikor a megindított eljárások száma és a benyújtott beadványok tömege kimagasló az átlaghoz képest, ha pedig az adott félre nézve kedvezőtlen döntést hozunk és a felettesünk még aznap kap egy panaszt, hogy gyakorlatilag „nem is tettünk egy fűszálat sem keresztbe az ügyben” (egy bizonyítékok keresésével, tanúk meghallgatásával, döntéshozatallal határidőben lezárt eljárást tekintve „semminek”), akkor már meg is érkezhet az „aha-élmény”, helyben vagyunk: ügyfelünk hatalmas valószínűséggel perlekedési tébolyban szenved.
A Bojtár Egyesülethez is sokan fordulnak olyanok, akik vagy ilyen emberek bejelentéseinek-feljelentéseinek elszenvedői, de kértek már tanácsot olyanok is, akik maguk szerettek volna bejelentést-feljelentést tenni a megfelelő fórumok előtt, és eddigi tevékenységük bevezetője („Nézze, a konfliktus tulajdonképpen 1964-ben kezdődött, amikor odaköltöztek ezek az emberek a szomszédba…”) is csak előrevetítette az „aha-élményt”, hogy itt bizony rövidesen a nagy felismerés következik, amely szerint a segítségkérő perben-haragban áll a világgal.
Jogeset-gyűjteményünk egyik ékessége egy osztatlan közös tulajdonú ingatlanon élő többgenerációs család, ahol az idős nagypapa tett folyamatosan bejelentéseket és feljelentéseket saját felnőtt gyermekei és unokái ellen (és egy idő után azok is viszont). A tiltott jégen tartózkodás és az emberölés két végpontja kivételével gyakorlatilag volt a skálán minden más, amellyel meggyanúsította családtagjait, egyesületünkhöz kezdetben a veszélyes ebbé nyilvánítás szabályainak megismerése érdekében fordult. Miután ez az eljárás sikertelen volt, tekintve, hogy az ingatlanon tartott kaukázusi juhászkutya egy komplett betörőbandához is mérhetetlen barátsággal fordult volna, ezért a járási hivatal állatorvos szakértője nem tudott megállapítani semmi olyat ,amely alátámaszthatta volna a kutya kiszámíthatatlan viselkedését ezáltal veszélyessé minősítését, következő lépcsőben a jegyzőnél kérte a kutya kennelben tartására kötelezést birtokvédelmi eljárás keretében. Miután a jegyző meghozta a használati megállapodás hiányában az osztatlan közös tulajdonon birtoksértő módon tartott állat kennelbe helyezéséről szóló döntését, idős panaszosunk eljárást indított (a kennel miatt) engedély nélküli építkezés tárgyában, illetve feljelentést tett a rendőrségen állatkínzás bűncselekmény gyanúja alapján, tekintve, hogy a fia „egész nap a kennelben tartja az állatot és az borzasztóan szenved”. A kennel lebontása és az állatkínzás gyanúja miatti feljelentés elutasítása után ott tartunk, hogy a kennel alapozásával az ingatlanon elkövetett „súlyos károk” miatt kártérítési pert fog kezdeményezni a tanácsért hozzánk forduló idős ember, jelenleg éppen ügyvédet keres. Tippünk szerint nem ez lesz az utolsó eljárás… Egyesületünknek szerencséje volt áttanulmányozni a vázolt problémákkal kapcsolatosan született beadvány-tengert és amikor eljutottunk addig a pontig, hogy „minek vagyunk ha nem tudunk segíteni”, akkor természetesen minket is feljelentéssel fenyegetett. Értesítést még nem kaptunk sehonnan, de az ördög nem alszik…
Szöveg: Dr. Kajó Cecília
