A Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzéseit bemutató cikksorozatban két további szakot veszek górcső alá az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar égisze alól. Az előbb említett kar, röviden ÁNTK, jelenlegi formájában 2019-ben kezdte meg működését, amelyet megelőzött az egyetem két korábbi karának összeolvadása.
Az államtudományi szak esetében a saját bőrömön tapasztalhatom a képzés jellegét, így egészen személyes élményeket oszthattam meg az olvasókkal. A most bemutatandó képzések tekintetében ezt nem mondhatom el magamról, azonban a hitelesség jegyében – és természetesen azért is, hogy ne csak az egyetem tájékoztató felületei által nyújtott információkat ismertessem -, több hallgatótársamtól is segítséget kértem, hogy minél naprakészebb beszámolóval tudjak szolgálni.
Kecsegtető lehetőség jogi továbbtanulásra, átfogó szakmai ismeretek, lehetőség a közérdekében való cselekvésre és remek társaság. Többek között ezeket emelték ki a közigazgatás-szervező, és nemzetközi igazgatási szakon tanuló hallgatók.
Mielőtt belevágnék a szakok ismertetésébe egy kicsit távolabbra nyúlnék vissza. A legtöbbünk fiatalon még egyáltalán nem tudja, hogy milyen szakmát szeretne a későbbiekben űzni. Már óvodás korunkban nekünk szegezik a kérdést: „Mi leszel, ha nagy leszel?” Erre akkor még olyan válaszok születnek, mint hercegnő, tűzoltó, és még sorolhatnám. Ahogy egyre idősödünk, a kérdés kezd komolyabbá válni. Valószínűleg a kívülről érkező nyomás sem segít abban, hogy az általában határozatlan tinédzser erre egy igazán határozott választ tudjon adni. Nem mindig tudjuk, mit várjunk a jövőtől.
Egyben ugyanakkor biztos vagyok, : ha valaki elkötelezett a közösségi tevékenységek irányába, az már korán megmutatkozik. Tudja, hogy számára csak az válhat hivatássá, ha mások jólétéért ügyködik, ezzel hozzájárul egy élhetőbb jövő megteremtéséhez. A Nemzeti Közszolgálat Egyetem fent említett képzései azok számára tökéletesek, akik előbbi szavaimmal azonosulni tudnak.
A közigazgatás-szervező szak esetében talán a legkiemelendőbbnek bizonyul a szakirányok választásának a lehetősége. Az alapismeretek átfogó megszerzése után a hallgatók előtt három lehetséges út áll: választhatják az általános igazgatási, nemzetközi közigazgatási, valamint adóigazgatási szakirányt. Innentől tulajdonképpen saját döntésükön múlik, hogy mivel szeretnének a későbbiekben behatóbban foglalkozni, mi az, amit a leginkább közel éreznek magukhoz. Az általános szakirány jó lehetőség azoknak, akik gyakorlatorientáltak, illetve fontolgatják a jogi továbbtanulás lehetőségét, hiszen rendkívül sok területet felölelő, alapozó ismereteket szerezhetnek a hallgatók. A nemzetközi szakirány azok számára rendkívüli lehetőség, akik a későbbiekben a diplomácia világában képzelik el a jövőjüket, illetve akik érdeklődnek a külpolitika iránt. Végül pedig meg kell említenem az adóigazgatási szakirányt. Itt a hallgatók behatóan tanulmányozhatják az adózás történetét, a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal működését, ezzel biztosítják maguknak a tudást, amelyet a későbbiekben akár a NAV állományában tudnak kamatoztatni . Fontos megemlíteni azt is, hogy a hallgató ezen alapképzés elvégzése után dönthet úgy is, hogy az államtudományi szakon folytatja tovább tanulmányait, így a mesterképzést is az NKE berkein belül tudja elvégezni.
Napjainkban egyre népszerűbbé válnak a nemzetközi tanulmányokkal foglalkozó képzések. Talán nem meglepő ez a tendencia, hiszen a globalizáció, valamint az egyes nemzetek fokozatos egymás felé nyitása megköveteli az olyan szakemberek létét, akik a nemzetközi jogban kiismerik magukat. Az NKE is beállt azon egyetemek sorába, amelyek biztosítják ezt a képzést: így született meg a nemzetközi igazgatási szak. Az itt elsajátított ismeretek után a hallgatók képesek lesznek átlátni az egyes gazdasági, valamint nemzetközi jogi folyamatokat, valamint gyakorlati ismereteket szerezhetnek arról, hogy hogyan is lehetne egy éppen terítéken lévő problémát megoldani.
Természetesen, egy közhellyel élve, az élet nem mindig tündérmese, mely az egyetemi világban is tetten érhető. A szórakozás és a tanulás között egyensúlyt teremtve kell lavíroznunk itt töltött éveink során, melyet néha talán nehezen találunk meg. Erre azonban nagy szükség van ahhoz, hogy végül magunkénak tudhassuk a mindannyiunk által vágyott célt: értéket adni a diplománknak. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha biztos tudást építünk fel mögé. A bemutatott szakok esetében felmerülhet bennünk a néha túlságosan száraznak ítélt anyagok „bemagolása”, hiszen egy-egy jogi, vagy gazdasági témát csak az átfogó tanulmányozása során tudunk megérteni. Ugyanakkor úgy gondolom, ez mind szükséges ahhoz, hogy egy olyan tudásbázis alakuljon ki bennünk, amelyet a későbbieben, a munkánk során hasznosítani tudunk.
Jó szívvel ajánlom mindenkinek a fent említett szakok bármelyikét, akik potenciált éreznek magukban ahhoz, hogy a jövőjüket a közösség szolgálatának szenteljék.