Interjú Vaskuti Andrással

Morber Janka

Egy ügyvédnek eszköz is lehet a nyilvánosság, a bíróknál viszont nem jellemzőek a nyilvános szereplések, illetve az sem, hogy interjú készülne velük, ezért is külön öröm számunkra, hogy Vaskuti András, a Kúria Büntető Kollégiumának bírája elfogadta felkérésünket. A JogászCafe oldalt többek között ilyen céllal hívtuk életre, hogy a három hivatásrend képviselői kicsit jobban megismerjék egymást, ezzel teret szeretnék adni annak, hogy a későbbiekben is készülhessenek ilyen jellegű interjúk.

Miért alakulhatott ki az, hogy a bírók kevésbé vállalnak nyilvános szereplést? Az Amerikai Egyesült Államokban pl. teljesen más a helyzet.
Ennek több oka is lehet, de egy személyes példán keresztül elmondanám, hogy szerintem miért. Annak idején az akkori igazságügyi miniszter engedélyezte a bírák nyilvános, tárgyalótermen kívüli megjelenést és úgy alakult, hogy Varga Zoltán kollégámat és engem szívesen hívtak különböző műsorokba, így mi viszonylag sokat szerepeltünk a sajtóban. Arra viszont mindig figyelnünk kellett, hogy mi hangzik el élő adásban, hiszen azzal kellett számolnunk, hogy egy-egy mondatunkat esetleg kiragadják az adott szövegkörnyezetből, amit később a sajtó lehet, hogy nem megfelelő módon használ fel. Természetesen ez sem a bírónak, sem a bíróság megítélésének nem kedvez, főleg ha az a mondat valamilyen ítélkezési hibához kapcsolódik. Ez a rendszer a bírósági szóvivők megjelenésével megváltozott.

Mikor jött az elhatározás, hogy Ön bíró szeretne lenni? Hogyan kezdődött a pályája? Egyből tudta, hogy a fiatalkorúak ügyeivel szeretne foglalkozni?
Érdekes, de nálam nagyon korán, már az általános iskolában elkezdődött azzal, hogy konfliktushelyzetek esetén szinte mindig engem választottak “bírónak” egy probléma megoldására, mindig érdekelte a diáktársaimat, hogy mi a véleményem.
Később egy tanárom javasolta a jogi pályát, sőt kifejezetten a bírói pályát. Voltak filmekhez kapcsolódó élményeim is, amelyek megerősítették abban, hogy nekem való a jognak ez a területe. Ilyen volt például a „Tizenkét dühös ember”, „A vád tanúja” vagy az „Ítélet Nürnbergben”, de nagyon szerettem a krimiket is. Aztán felvettek a jogi egyetemre, ami abban az időben nehezebb volt, mint most és jóval nagyobb megbecsülés övezte azokat, akik felvételt nyertek valamelyik jogi karra, hiszen 200 fős évfolyamunk volt és mindösszesen három helyen folyt jogászképzés az országban. 

A mostani oktatási rendszerhez képest mi már nagyon korán, másodévben “terepre” mentünk. A gyakorlati időmet a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, Frech Ágnes irányításával, a fiatalkorúak csoportjában töltöttem. Amikor véget ért az egyetem, pontosan tudtam, hogy ez lesz a számomra megfelelő irány. Abban az időben minden végzett évfolyamon felállítottak egy rangsort és az volt a szabály, hogy a tíz 10 legjobb eredménnyel végzett hallgatót kötelező volt felvenni az első 3 megpályázott munkahely valamelyikére, amelyet megjelölt, hiszen akkor még bűncselekménynek számított, ha valaki nem dolgozott.
Innen egyenes út vezetett a bírói kinevezésemhez. Igaz, voltak formai kellékek, amelyeknek meg kellett felelnem. Az akkori csoportvezető bíró például elvitt a saját fodrászához és megmondta, hogy milyenre kell levágatni a hajamat. Viszont akkor meg az lett a probléma, hogy túl fiatalnak tűntem a rövid hajjal, így kitalálták, hogy növesszek bajuszt és hordjak dioptria nélküli szemüveget, hogy komolyabb benyomást keltsek a bírói pulpituson. Úgyhogy összességében kalandosan indult a pályám. 

A bírói kinevezésemet követően egy évre a Debreceni Járásbíróságra helyeztek át kirendeléssel, az ott jelentkező sokkal magasabb ügyszám miatt, így ott, Hajdú-Bihar megyében jelöltek ki először a fiatalkorúak bírájának. Az egy év letelte után visszatértem a PKKB-ra, ahol szintén megkaptam ezt a kijelölést, ami abban az időben azért volt kivételes, mert ez volt az a terület, ahol mindent lehetett tárgyalni – legalábbis a PKKB-n – és nem kellett nagyon súlyos büntetéseket kiszabni.

Mindezek mellett egy számomra meghatározó bíróval, Frech Ágnessel dolgozhattam együtt, aki később a főnököm is lett a Fővárosi Bíróságon. Azt viszont el kell mondanom, hogy sosem voltam egy jó beosztott, voltak konfliktusaim a vezetőimmel, ez alól most a Kúria kivétel képez, hiszen Darák Péter elnök úrral nagyon jó a munkakapcsolatunk.


Az Országos Bírósági Hivatal a Fenntartható Értékeink Program keretein belül egy párbeszédet szeretne elindítani arról, hogy milyen a jó bíró a XXI. századi Magyarországon. Ön szerint milyen?
A legfontosabb, hogy legyen az adott ügyből felkészült, ezen kívül megértő, türelmes, tudjon beszélni az ügyfelekkel, vagyis legyen empátiás készsége, tudja kezelni a tárgyalóteremben kialakuló konfliktus helyzeteket, függetlenül attól, hogy, drámai vagy éppen komikus helyzetről van szó. A határidők betartása is alapvető fontosságú.
Engedje meg, hogy eláruljak egy műhelytitkot a tárgyalóteremben való megfelelő viselkedésről. A pályám elején, amikor még nem rendelkeztem megfelelő gyakorlattal, úgy próbáltam viselkedni a bírói pulpituson, hogy azt képzeltem, a tárgyalóteremben folyamatosan ott van egy kamera, ami kellőképpen kontrollálja a bírói működésemet. Természetesen, ahogy teltek-múltak az évek, erre egy idő után már nem volt szükség. 

1998-tól az ELTE Büntetőjogi Tanszékének oktatója, a jogi szakvizsgáztatásban vizsgáztatóként részt vesz, tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Károli Gáspár Református Egyetem is. Hogyan lett az életének ennyire meghatározó része a tanítás?
Az egyetem befejezése után alig telt el két hónap és megkerestek az ELTE-ről, hogy legyek a Büntetőjogi Tanszék oktatója. Abban az időben csak a két illetékes miniszter felmentésével lehetett a bírói munka mellett az oktatásban részt venni, én viszont az oktatói munka mellett mindenképp szerettem volna megtartani a bírói állásomat, ehhez pedig az egyik elvtársnak szívességet kellett volna tennie, így vissza is vontam a pályázatomat. Ami a legszebb az egész folyamatban, hogy ezt természetesen nem lehetett kifelé kommunikálni, így az egyetem nagyon sérelmezte, hogy a pályázatomat visszavontam, sőt el is terjedt rólam, hogy a magasabb fizetés miatt választottam a bírói munkát az egyetemi oktatóival szemben – talán 100 Ft lehetett akkor a különbség a két fizetés között -, így az egyetemi oktatás váratott magára.
Érdekesen alakította az élet a sorsot, mert mindezek után egy bíró kollégám kért meg arra, hogy helyettesítsem őt egy szakközépiskolában, közgazdasági és jogi ismeretek tantárgy keretében. Nagy örömmel vállaltam ezt a felkérést, hiszen végre taníthattam, majd a helyettesítésből állandó oktatói munka lett. Teltek az évek és megkerestek újra az ELTE-ről, hogy vegyek részt a záróvizsgáztatásban, majd a levelező tagozaton kezdtem oktatni, végül a nappali tagozaton is.

A hallgatók körében pozitív a megítélése: „humoros az előadói stílusa”, „nagyon jóindulatú, nem szívat indokolatlanul”, „hallgatóbarát, felkészült, humoros, figyelmes, nagy tudású, igazi minta tanár. A honlapja is nagyon hasznos.” Minek köszönhető Ön szerint ez a népszerűség?
A diákok valóban nagyon szeretik az óráimat, erre talán a legjobb visszaigazolás az, hogy a tantárgyfelvételi időszakban az általam meghirdetett kurzusok néhány percen belül betelnek, pedig a tárgyfelvételi időszak körülbelül két hétig tart.
Számomra mindig fontos volt és mindig ügyeltem is arra, hogy hasonló oktatói stílust képviseljék, mint amit én is tapasztaltam anno a tanáraimtól. Nekem valahogy soha nem okozott nehézséget meginni egy kávét a diákjaimmal, áldozni a szabadidőmből, és talán pont ezért elég sok korábbi tanítványommal nagyon jó a kapcsolatom mind a mai napig.

Az sem jellemző, hogy az egyetemi oktatók külön honlapot tartanának fenn? Miért indította el a holnapot, hiszen a diákokkal az egyetemen is tudott volna egyeztetni.
Egy hónapot töltöttem Amerikában ösztöndíjjal és ott szembesültem vele először, hogy mennyire hasznos lehet a laptop használata, valamint azzal is, hogy az interneten elérhető anyagok milyen módon könnyíthetik meg a diákok munkáját, ezért az unokaöccseim segítségével létrehoztam egy honlapot. Abban az időben kuriózumnak számított, hogy egy tanár honlapot üzemeltet. Aztán akkora népszerűsége lett az oldalnak, hogy több oktató kollégám a saját előadásához használta fel az oldalamon elérhető tartalmakat.
Ma már a saját honlapomra nincs is annyira szükség, hiszen minden hallgatónak saját laptopja, tablete vagy felhőtárhelye van, így az információ átadás sokkal gyorsabb és egyszerűbb.

2012. évtől a Kúria Büntető Kollégiumának bírája. Hogyan került a Kúriára? Miért döntött mégis a váltás mellett közel 20 év Fővárosi Bíróságon töltött idő után?
Azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok egy pályázó típus, mindig ott szerettem lenni, ahol voltam. Először 1991-ben hívtak a Legfelsőbb Bíróságra, de éppen akkor lettem tanácselnök a Fővárosi Bíróságon, így nem éltem a Legfelsőbb Bíróságon felkínált lehetőséggel, pedig akkor az LB sokkal inkább volt tárgyaló-ítélkező fórum, mint ma. Solt Pál, az LB elnöke üzent is nekem, hogy András elfogadjuk a döntését, semmilyen negatív következménye nem lesz Önre nézve. Ez valóban így lett, igaz, utána húsz évig fel sem merült a nevem LB-s bíróként. Visszatekintve arra az időszakra, ennek valamiért így kellett lennie, hiszen fantasztikus 20 évet töltöttem a Fővárosi Törvényszéken, a legjobb ügyeket tárgyalhattam, a világ talán legszebb tárgyalótermében.

Frech Ágnes nyugdíjba vonulását követően érlelődött meg bennem a gondolat, hogy megpályázom a kollégium vezetői állást. Nagy elismerés volt számomra, hogy nemcsak az akkori kollégium, hanem az összbírói értekezlet is engem támogatott. Végül Handó Tünde elnök asszony nem engem nevezett ki, mert inkább egy igazgatási típusú vezetőre volt szüksége. Megmondom őszintén, hogy kicsit bántott a dolog, de elfogadtam a döntését, hiszen ezzel párhuzamosan a Kúria Büntető Kollégiumának vezetője arra ösztökélt, hogy pályázzam meg az egyik kúriai bírói álláshelyet, amit végül el is nyertem. Így kerültem 2012-ben a Kúriára. Először kicsit nehéz volt átállni elsőfokról a kúriai munkára, hiszen nekem lételemem volt a tárgyalóterem, szerettem azt a miliőt, a pezsgést. Viszont így be tudtam fejezni a PhD-mat, úgyhogy összességében azt gondolom, hogy a kúriai munka, az itt eltöltött idő tökéletes lezárása lesz majd a bírói pályafutásomnak.


Ha az információim helyesek, jövő évben elhagyja a bírói pulpitust és nyugdíjba vonul. Vannak már tervek Ön előtt életének erre az új időszakára?
Az oktatást, amíg szakmailag felkészülten el tudom látni, addig mindenképpen szeretném folytatni, de most már csak a Miskolci Egyetemen és az ELTE-n. A fiatalkorúakról szóló könyvemet nagyon várja a szakma, ennek megírására most valóban lesz időm. Rengeteg megvásárolt könyvem vár elolvasásra, illetve az atlétikai sportbíráskodás továbbra is az életem része marad, így a nyugdíjas éveimet is aktívan fogom tölteni.

Az interjút Morber Janka készítette

Fotók: Buzás Tamás

Ez is érdekelhet