Itt van, körülvesz minket, de olyan mintha mégsem éreznénk a súlyát. Kinek mi a felelőssége ebben a helyzetben? Hol vannak a határok? Miért nem tudunk józanul gondolkozni? Mindenhonnan azt halljuk, hogy maradj otthon, vigyázzunk egymásra, jönnek a hashtagek, jönnek a „kihívások” amelyekkel ez előzőekre buzdítjuk egymást az online térben, de a valóságban is így teszünk?
A Kormány ad egy iránymutatást. A különleges jogrend nem csak egy „jópofa szóösszetétel”, a veszélyhelyzet, már a nevében is benne van, azt jelenti, hogy veszély van, ami ellen védekezni kell. A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet 3. § (3) pontjában a Kormány az állampolgárok együttműködését kéri a különleges jogrenddel járó intézkedések végrehajtásában. Na, pontosan itt jön be az egyének felelőssége. Felelős vagyok a családomért, felelős vagyok első sorban a gyermekemért/imért, a szüleimért, ha olyan szerencsés vagyok, akkor a nagyszüleimért is.
Felelős vagyok azért, hogy:
- mit és hogyan kommunikálok,
- nem osztok meg álhíreket,
- nem keltek pánikot,
- csak olyan kezdeményezést támogatok, ami nem veszélyeztet másokat,
- jobban odafigyeljek az emberi kapcsolataimra, igaz ez most korlátozódik az online térre,
- felismerjem, hol vannak a határaim, mert ha most nem tudok adni a közvetlen környezetemnek, akkor szétesik minden,
- a „szétesés” ellen mindent megtegyek, mert biztos, hogy vannak olyanok, akik nálam sokkal nehezebb helyzetben vannak,
- ……
Lehetne még folytatni a sort, de a lényeg, hogy minden az egyén felelősségnél kezdődik. Itt az ideje, hogy mindenki felnőjön a feladathoz és értelmet nyerjen a vigyazzunkegymasra hashtag.
Morber Janka írása
