Rengeteg gondolat kavarog bennem is mióta Magyarországon megjelent a koronavírus és a Kormány veszélyhelyzetet hirdetett. Most már eltelt több, mint két hét. A legtöbb multicég egyből „homeoffice”-t rendelt el a munkatársainak, így elindult az otthoni munkavégzés időszaka. A helyzethez igazodva sok KKV felelős döntést meghozva szintén átállt az otthoni munkavégzésre, már aki megrendelés hiányában nem kényszerült arra, hogy elküldje a kollégáit kötelező, fizetés nélküli szabadságra.
Közben a Kormány igyekszik a legjobb döntéseket meghozni a járvány lassítása, valamint a gazdasági csőd elkerülése érdekében. Bezárnak az egyetemek, főiskolák, majd a közép,- általános iskolák és végül az óvodák is. Ideiglenesen felfüggeszti működését a teljes szolgáltató ipar, nincs fodrász, manikűrös, masszőr…stb.
Lelassul az ország, mégis azt érzem, hogy feszültség van a levegőben, mert nem tudjuk pontosan, hogy mi vár ránk. A magyar lakosság nagy részre otthonaikba bezárva kénytelen egy új élethelyzethez alkalmazkodni, ami valljuk be, sokaknak igencsak nehézséget okoz, főleg ha 14 év alatti gyermek is van otthon, akivel ha iskolás tanulni kell, ha pedig óvodás, akkor 14 órában foglalkoztatni. Mellette a többség próbál dolgozni, vezetni a háztartást, napirendet tartani, megkülönböztetni a hétköznapokat a hétvégéktől. Ennek a feladatnak nagy részét ellátta eddig az iskola vagy az óvoda, a szülőknek „csak” dolgozni kellett. Nem csoda, hogy sokaknak ez óriási kihívás, mert nem mindenki képes rendszerben gondolkozni, napirendet betartva élni.
Sorra jönnek a posztok a közösségi médiában, hogy a legtöbb szülő zombi üzemmódba kapcsolt, próbálja utolérni magát, küzd a saját korlátaival. Megvan persze a másik oldal is, akik annyira ráérnek, hogy vagy álhíreket osztanak meg egész nap vagy hobbi szakácsnak, péknek, dekorosnak álltak és – igaz előtte nem sütöttek soha semmit, de most – állandóan posztolnak róla. Mindezt miért? Mert mindenki keresi a helyét ebben az új helyzetben…
Morber Janka írása
